ÁRVA ANGYAL

Szasztok! ez az oldi azoknak van akik imádják az ÁRVA ANGYALt!

  • Nathalie Lartilleux producer már 2006-ban tervbe vette, hogy elkészíti az 1974-esvenezuelai Una muchacha llamada Milagros (Egy lány, akit Milagrosnak hívtak) című telenovella feldolgozását. Akkor még Camila Sodi, a Liliomlány főhősnőjének főszereplésével képzelte el a remake-et, a címe pedigMaría de Jesús lett volna (a főszereplőnő későbbi neve tehát megmaradt). A producernő ekkor azonban nem kapott zöld utat.
  • 2007 végén került elő ismét az ötlet, ekkor már Las alas del amor ill. Las alas de mi corazón (A szerelem szárnyai / A szívem szárnyai) munkacímen futott a történet, a főszerepre pedig África Zavala (Lartilleux előző novellájának, a Peregrinának a főhősnője) és Sherlyn is esélyesek voltak, végül Elsa ill. Rocío szerepében mindketten benne maradtak a sorozatban. Sokáig biztosnak tűnt, hogy Marichuyt a Televisához a Zorrofőszerepe után frissen visszatérő Marlene Favela játszhatja majd el, ám a színésznő korban túl idősnek bizonyult a karakterhez, így a producernő választása végül a világsikerű Rebelde egyik fiatal sztárjára Maite Perronira esett.
  • Bár Maiténak ez volt az első főszerepe, több producer már korábban is felfigyelt a tehetségére, akkoriban például Carlos Moreno is őt szemelte ki a Cadenas de amargura feldolgozása, a későbbi En nombre del amorfőhősnőjének szerepére.
  • A végső cím, a Cuidado con el ángel eredeti jelentése Óvakodj az angyaltól! A cím megegyezik a halhatatlan novellaproducer, Ernesto Alonso legelső, 1959-es telenovellájának címével, ám a két sorozat történetének semmi köze egymáshoz.
  • A novella forgatási helyszínei közé tartozott Mexikóváros törtélemi belvárosa is, amely a sorozat főcímében is látható. William Levy a környékről megjegyezte, hogy az emberek közvetlensége és a szomszédság „mágikus” hangulata szülőhazájára, Kubára emlékeztette.
  • A sorozat sajtóprezentációján a főhősnőt,Maite Perronit egy csörlős szerkezet segítségével végigröptették a termen, akárcsak egy angyalt, miközben a színésznő bemutatta a történetet és a főbb szereplőket.
  • A sorozat főcímdalát egy Gaby nevű énekesnő adja elő, aki akkoriban aTimbiriche – buscando la nueva banda című valóságshow egyik győztese volt. A show készítői szerették volna új tehetségekkel újjáéleszteni a legendás mexikói popegyüttest, a Timbirichét (az eredeti zenekarban kezdte a pályafutását többek között Thalía vagy Paulina Rubio), ám a nyertesek népszerűsége meg sem tudta közelíteni a nagy elődökét, így hamar eltűntek a süllyesztőben.
  • A sorozat 2008. június 9-én vette kezdetét Mexikóban a délutáni, 16:00-s idősávban, az Al diablo con los guapos (Pokolba a szépfiúkkal!) helyén. Bár a nézők kezdetben szkeptikusan viszonyultak a novellához, az Árva angyal hihetetlenül jó eredményekkel nyitott, felülmúlva elődje nézettségét is, és nem egyszer sikerült megvernie a 18:00-kor vetítettQuerida enemigát (Kedves ellenség), a 19:00-kor kezdődő Tormenta en el paraísót, és néha még a 20:00-s sorozatokat is (Las tontas no van al cielo, Un gancho al corazón), sőt még arról is szó volt, hogy a nagy siker miatt a sorozatot átteszik 19:00-ra a Tormenta en el paraísobefejeztével, ám erre végül nem került sor. Ennek ellenére a Cuidado con el ángel 2005, a gyereknovellák eltűnése óta a legnézettebb telenovella volt a saját sávjában.
  • Alig egy hónappal a mexikói premier után máris olyan népszerűvé vált a sorozat, hogy a kezdetben tervezett száz részes hosszt még ötven résszel megtoldották, végül a további, folyamatos hosszabbítások eredményeképpen 195 résszel zárultak le Marichuy kalandjai 2009 márciusában.
  • A 2009-es TvyNovelas-díjátadón a sorozat öt jelöléséből kettőt is díjra tudott váltani: Helena Rojo a legjobb senior színésznő, Maite Perronipedig a legjobb fiatal színésznő kategóriában diadalmaskodott. Utóbbit 2009-ben az Egyesült Államokban az év telenovella-királynőjének is választották. A színésznőt sok kritika is érte abban a tekintetben, hogy játéka nagyban hajaz Thalía játékstílusára a Maria-trilógiában, ám a hasonlóság elsősorban a történetek és a karakterek hasonlóságával magyarázható.
  • A telenovella rendkívüli nézettségi sikereket ért el az egész amerikai kontinensen, az Egyesült Államokban a Fuego en la Sangréval karöltve sorra szállította a jobbnál jobb eredményeket az Univisión csatornának, így nem csoda, hogy mára több, mint 30 ország megvásárolta már a vetítési jogokat.
  • A népszerűséget kihasználva a sorozat szereplői rengeteg jótékonysági rendezvényen vettek részt, többek között utcagyerekeken segítettek, valamint nyereményjátékokat is szerveztek, többek között egy szerencsés kisfiú megnyerte Marichuy híres biciklijét.
  • A sorozat felvételei akár napi 15-17 órát is igénybe vettek.
  • A sorozat reklámja pár hónappal a magyar premier előtt már feltűnt a Story tv 2010-es csatornapromójában, ám ez idáig még nem vetítették le.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 17
Havi: 24
Össz.: 43 184

Látogatottság növelés
Oldal: érdekességek a sorozatról
ÁRVA ANGYAL - © 2008 - 2025 - arvaangyal-foreverever.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »